Receptek: halászlé

A magyar konyha híres nehéz, ám laktató ételeiről, ezért nem furcsa jelenség, hogyha a magyarok elhagyják az országot akár költözés miatt, akár csak 1-2 hét külföldi utazás miatt, egyből elkezdik hiányolni az „otthoni ízeket”. Számomra ezek az ételek azért is különlegesek, mert a legtöbbjükhöz kötődik egy-egy emlék, akár a gyerekkori is.

Az egyik ilyen tradicionális étel a halászlé. Erről az ételről mindig a családdal közösen eltöltött Szentesték jutnak eszembe, ezért is szeretem én magam is elkészíteni a halászlevet. Általában pontyból készítem paprikás alappal (ez a szegedi halászlé), de van, aki csukát vagy harcsát használ az elkészítéséhez. A finom halászlé titka az alap elkészítésén múlik. Először a paprikás alapot kell elkészíteni, melyhez vízbe teszek apróra vágott vöröshagymát, a halászlébe szánt halhúsból egy keveset, őrölt pirospaprikát, paprikakrémet és fűszereket (só, bors és ételízesítő). Jó puhára főzöm benne a halat és a hagymát, ettől lesz sűrű. Ha ezzel megvagyok, botmixerrel pépesre zúzom a benne lévő hagymát és húst (ha csontos halhúst teszek bele, először kicsontozom, majd utána mixelem). Visszateszem ezt az alapot a tűzre és felforralom. Amint elkezd forrni, beleteszem a maradék halhúst, illetve ha szeretnénk, akkor a belsőséget is. Beízesítem, ha kell még bele, teszek hozzá fűszereket. Addig főzöm, amíg meg nem puhul a levesben a hús.

A bajai halászlé annyiban különbözik a szegeditől, hogy nem készítenek hozzá előre főzött alapot, hanem mindent beletesznek az edénybe és készre főzik, illetve előre főzött tésztával kínálják. Ebben az esetben célszerű kicsit fűszeresebbre főzni a halászlevet, ugyanis a tészta vesz el az étel sósságából.
Az igazán finom halászléhez hozzá tartozik a főzési mód is. Akkor lesz a legfinomabb az ételünk, ha bográcsban főzzük (halászléfőző bográcsban, melynek az alja kicsit szélesebb a hagyományos bográcshoz képest, és a szája felé szűkül), illetve nem gázon főzzük, hanem fával rakott tűzön. Ha ezeket a lépéseket betartjuk, biztosak lehetünk a halászlevünk sikerében!

PAGE TOP